15 vagy 16 éves voltam, amikor először megismerkedtem vele. Emlékszem, nagyon intézni akartunk valamit, és semmi más nem volt elérhető, mint a metadon. Nem tudtam erről a tablettáról semmit. Azt mondták, igen üt. Kapásból duplázni akartam, de leintettek, hogy elég lesz abból egy is. Sosem éreztem hasonlót. Már túl voltam ezernyi kábítószer élményén addigra, de sosem éreztem azt, hogy valami erősebb nálam. Mintha felém nyúlt volna egy kéz, ami megragadta a grabancomat, és többé nem engedett el. Valami felső hatalom, ami egyszerre félelmetes, és veszélyesen gyönyörű. Aminek behódolsz, mert érzed, hogy ezért megéri. Ezért minden megéri. Másnap rám ült a rettegés. Hogy lehet valami ennyire... jó? Mi ez, ami ennyire jó? Micsoda ereje van? Megtudtam, mi az a metadon. Többé nem akartam, kétségbeesetten próbáltam magam távol tartani a herointól. Túl veszélyes. Túl jó ahhoz, hogy az ember ne tudja elengedni, hogy ne érezze azt, hogy ezért bármit megéri feláldozni. Görcs állt a gyomromba, akárhányszor meghallottam a nevét. Mihez tudnám hasonlítani ezt az iszonyatos kísértést? Mint amikor A gyűrűk ura bizonyos szereplőit elkápráztatja a Gyűrű ereje. Tudják, hogy ez rossz, félik is, de túl szép ahhoz, hogy ne legyen a tiéd. Tudtam, ha legközelebb is kipróbálom, a rabjává tesz. Azonban ez ellen kapálóztam, mert bevillantak képek szakadt, reményvesztett, remegő drogosokról, akik már tönkrebaszták magukat fizikailag és lelkileg egyaránt, semmijük és senkijük nem maradt, csak az istenverte fehér por. Nem akartam szúrni, mert tudtam, hogy az a legrosszabb, annál nincs tovább, annál nincs mélyebb pont. A heroint minden más drognál jobban övezi a misztikum, olyan, mint valami őrületesen magas és veszélyes hegycsúcs, amit sokan elindulnak meghódítani, de kevesen térnek vissza. És már ők sem ugyanazok az emberek, akik voltak, mikor nekivágtak. Olvastam róla. Elhittem mindenfajta kétkedés nélkül, hogy az első alkalom már függővé tehet. Hogy a picsába ne?! Ereje van. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy átok vagy ajándék. Elkezdtem kacérkodni vele. Így utólag pontosan tudom, hogy a metadon megpecsételte a sorsom. Onnantól kezdve függő voltam, a betege voltam, csak nem tudtam róla, vagyis inkább nem akartam tudni róla. Gyakran járt a fejemben. Elméláztam rajta. Tudtam, hogy veszélyes, de meg akartam csinálni. Eldöntöttem, hogy vigyázok magamra, csak óvatosan, nem fogok rászokni. Naiv gondolat. Szívni kezdtem, majd lőni. Azt mondják, a heroin állattá tesz. Egybemosódott a valóság az álomképpel, bár valóság igazán nem is létezett. Minden jelentőségét veszítette, mindent lenéztem, semmi nem kellett, nem volt másnak értelme az életemben. Persze, rosszul voltam, utáltam, hogy eljutottam idáig, hogy ennyi erőm se volt. De őszintén szólva, nem igazán haragudtam magamra. Nem okoltam magam. Legbelül tudtam, hogy hasztalan volt az ellenállás, nem lehet ellenállni. Túl jó volt. Az élet voltaképpen jó? Jobb az élet? Nem, nem jobb. Csak más. Képek élnek bennem, ahogy ott ülök a szőnyegen, és próbálom belőni magamnak, de nem megy. Szétszúrkáltam a karomat, pedig gyűlölöm a tűt, de nem számított a fájdalom. Eszméletlen károkat tettem magamban, és végig tudtam róla, nem kergettem délibábot. Sokan azt mondják, hogy teljesen kiesett minden azokból az évekből, amit heroinmámorban töltöttek el. Bizony, sok minden kiesik, de senki ne mondja, hogy nincsenek félelmetesen tiszta pillanatok. Rosszak, de tiszták. Én festettem, összekentem mindent, amit tudtam, csak színeket láttam, és éreztem valami folyékonyat a bőrömön. Ahogy elhúztam a kezem magam előtt, nem láttam a világot, csak a színeket. A színek maradtak meg bennem, mindenben a színt láttam. Ha bementem dolgozni is csak a színt láttam, és a színt mindig tudtam kezelni, mindig tudtam, hova kell raknom, hol a helye. Értelme volt. Nagyon hiányzik. Nem látni így a világot, ennyire egyszerűen, letisztultnak, és valóban: békésnek. Van egy belső béke, amit elvesztettem. Ma is keresem mindenben, most is festek, de csak vonalak és ábrák, semmit nem mondanak. Nézem azt, amit drogmámorban csináltam, és van mondanivalója, van értelme. Hány és hány zseni létezik, akit a drog tett azzá, amivé! Többé nem tudok úgy ráfókuszálni az alkotásra, legyen szó bármilyen alkotásról, mint ahogy akkor tettem. Olyan szomorú vagyok, csak ezt érzem. Itt vagyok, fél évvel az után, hogy letettem mindent, és nem tudok mit kezdeni az életemmel. Nem vagyok jól, elveszítettem a kontrollt, olyan pszichés tüneteim vannak, amiket nem értek, és amiket nehezen kezelek. Tudom, mi az a jó. Mi az, ami igazán jó, pedig az nem a valóság, az nem élet, az csak egy ideál, mint a halál előtti pillanat, állítólag. Vissza tudja ezt adni nekem az élet? Meg tudja valaha adni nekem azt, amire vágyom? Tud valaha valami ennyire jó lenni? Megéri? Nem tudom eldönteni, mit gondoljak a múltról. Eszembe jut egy mozzanat valamelyik szirupos romantikus filmből, amiben a főszereplő azt mondja a szerelmének, hogy nem szabadott volna megismerkedniük, mert az elválás túl fájdalmas. Mire a másik: a szerelem többet ér bármennyi fájdalomnál. Nem tudom, hogy tudok-e élni nélküle, túl tudja-e ezt licitálni bármi más tapasztalat a jövőben. Néha gyűlölöm, hogy megismertem, máskor örülök, hogy részem volt benne. Azt mondják, a heroin egy szörnyeteg. Én most már azt gondolom, hogy ha valami ennyire pozitívat ad, ugyanennyit kell elvennie is. Ha jót akarsz, áldozatot kell hoznod. Az élet a legkegyetlenebb áldozatot követeli tőlem, de nem vagyok abban biztos, hogy erre képes vagyok.
Március 3-án megkezdődött a várva várt Circus turné.
POZITÍVUMOK: csúcstechnika, tripla "porond", s/m, ketrec, DSquared, Perez, Jamie King, playback (hidd el, ez pozitív) + B maga (profi és összeszedett).
NEGATÍVUMOK: szar dallista (mindössze 3 szám az új albumról, amit elvileg a turné reklámoz - ?!?), B tánctudása (még mindig túl görcsös, nem sikerül a régi formáját hoznia) + egyelőre nincs budapesti helyszín!
Videókat direkt nem néztem, ezért véleményt a rajongói fotók alapján nyilvánítottam. Az viszont biztos, hogy ez a valaha színpadra állított egyik legütősebb koncertkörút!

Imádom ezt a képet!!!
Ilyen lesz az új hajam, megfogadtam! Csak még egy kicsit növeszteni kell :)
(igen, ez egy fiú a képen :)
